Van hozzáférése? | lépjen be
Váltás az akadálymentes honlapra2024. december 21. | Ma Tamás napja van.

Keresés

Találatok a következő kifejezésre: halas

Cikkek

17
09
2020

2020 szeptemberében kezdtem el dolgozni itt, a Kiskunhalas Város Önkormányzatának Bölcsődéjében, illetve a szakmai gyakorlatomat is itt végeztem előtte 2 évig. Ezalatt a 2 év alatt annyira megszerettem minden olyan tevékenységet, amelyek a gyermekekkel kapcsolatosak, hogy végleg eldöntöttem ez az én hivatásom. Hiszen ennél szebb és jobb szakmát, hivatást el sem tudok képzelni.

17
09
2020

Egy egészen más szakmában dolgoztam több, mint 10 évet, ám úgy éreztem nem az az én utam. 2018-ban elkezdtem a kisgyermeknevelő képzést, mert mindig szerettem volna gyermekekkel foglalkozni, s ez az érzés még jobban megerősödött bennem miután megszülettek a gyermekeim. Szakmai gyakorlatomat Kiskunhalas Város Önkormányzatának Bölcsődéjében végeztem, ahol a kisgyermeknevelők szakmai tudása, segítőkészsége, kedvessége rámutatott arra, hogy ez az én hivatásom.

2020 márciusában sikerült elhelyezkednem itt a bölcsiben, s immár én is ennek a szeretetteljes csapatnak a tagja vagyok. Célom, hogy a gyermekek örömmel jöjjenek ebbe a családias környezetbe, ahol önfeledten, vidáman játszhatnak.

15
03
2020

KÖZLEMÉNY

Kiskunhalas Város Önkormányzatának Bölcsődéje ellátottainak törvényes képviselői részére!

Kedves Szülők!

A koronavírus miatt kialakult veszélyhelyzet vonatkozásában a mai napon újabb intézkedéseket hozott Fülöp Róbert Polgármester Úr:

2020. március 16-tól visszavonásig elrendelem az összes önkormányzati fenntartású óvoda és bölcsőde működésének korlátozását! Kérem a szülőket, hogy csak akkor hozzák be a gyermeket az intézménybe, ha az Önök esetében az alábbi tényezők mindegyike egyszerre fennáll:
- semmilyen módon nem tudják megoldani az otthoni felügyeletet

- mindkét szülő rendészeti, egészségügyi vagy szociális dolgozó és ezt az intézmény felé igazolni tudja
- a gyermek egészséges
- a gyermek családjából senki nem járt külföldön az elmúlt két hétben

 

 Önkormányzati gyermekétkeztetés vonatkozásában az alábbi intézkedések lépnek életbe:
- a bölcsődés gyermekek közül azok számára biztosítjuk az étkezést (napi négyszeri), akik napközben az intézményben tartózkodnak
- azon óvodás gyermekek számára, akik napközben az intézményben tartózkodnak, biztosítjuk az étkezést (napi háromszori)
- azon iskolás (általános és középiskola egyaránt) gyermekek számára, akik napközben az intézményben tartózkodnak, biztosítjuk az étkezést
- azon hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű óvodás és iskolás (általános és középiskola egyaránt) gyermekek számára, akik napközben NEM tartózkodnak intézményben, egyszeri étkezést (ebéd) biztosítunk szerdától (március 18.). Igényüket telefonon (77/523-165) jelezhetik Túriné Czeglédi Edit szociálpolitikai csoportvezető számára hétfőn (március 16.) 9:00 és 15:00 között
- speciális étkezési igényeket sem intézményben, sem azon kívül határozatlan ideig nem tudunk biztosítani
- minden további tájékoztatást a témában az intézmények adnak a szülők számára

 

Kérem a Szülőket, hogy minél hamarabb jelezzék felénk, a kisgyermeknevelőknek írt messenger üzenetben, a bölcsőde közösségi oldalán hagyott üzenetben, holnaptól pedig a bölcsőde 0677/422-873-as telefonszámán, hogy ki az aki a bölcsődei ellátást igényli azok közül, akiknél a fentebb, Polgármester Úr által meghatározott tényezők mindegyike fennáll.

 

Az esetlegesen szükséges, bent maradt ruhák, cipők, pelenkák elvitelére csak március 16-án van lehetőség!

 

Köszönöm az együttműködést!

 

                                                                                                          Márton-Miskei Beáta

                                                                                                             Intézményvezető

15
03
2020

Kedves Szülők!

Polgármester Úr közleménye alapján működünk tovább a holnapi naptól!
További információkkal később még jelentkezünk!
(Igazolások, Bent maradt ruhák, cipők, pelenkák elvitelének rendje...)


https://www.facebook.com/860779770665704/photos/a.974226289321051/2933287160081611/?type=3&theater

Tisztelt Kiskunhalasiak!

A koronavírus miatt kialakult veszélyhelyzet vonatkozásában a mai napon újabb intézkedéseket hoztam:

1. 2020. március 16-tól visszavonásig elrendelem az összes önkormányzati fenntartású óvoda és bölcsőde működésének korlátozását! Kérem a szülőket, hogy csak akkor hozzák be a gyermeket az intézménybe, ha az Önök esetében az alábbi tényezők mindegyike egyszerre fennáll:
- semmilyen módon nem tudják megoldani az otthoni felügyeletet
- mindkét szülő rendészeti, egészségügyi vagy szociális dolgozó és ezt az intézmény felé igazolni tudja
- a gyermek egészséges
- a gyermek családjából senki nem járt külföldön az elmúlt két hétben

2. Önkormányzati gyermekétkeztetés vonatkozásában az alábbi intézkedések lépnek életbe:
- a bölcsődés gyermekek közül azok számára biztosítjuk az étkezést (napi négyszeri), akik napközben az intézményben tartózkodnak
- azon óvodás gyermekek számára, akik napközben az intézményben tartózkodnak, biztosítjuk az étkezést (napi háromszori)
- azon iskolás (általános és középiskola egyaránt) gyermekek számára, akik napközben az intézményben tartózkodnak, biztosítjuk az étkezést
- azon hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű óvodás és iskolás (általános és középiskola egyaránt) gyermekek számára, akik napközben NEM tartózkodnak intézményben, egyszeri étkezést (ebéd) biztosítunk szerdától (március 18.). Igényüket telefonon (77/523-165) jelezhetik Túriné Czeglédi Edit szociálpolitikai csoportvezető számára hétfőn (március 16.) 9:00 és 15:00 között
- speciális étkezési igényeket sem intézményben, sem azon kívül határozatlan ideig nem tudunk biztosítani
- minden további tájékoztatást a témában az intézmények adnak a szülők számára

06
03
2019


2009-ben végeztem, mint szociális munkás és a családsegítés, gyermekvédelem területén helyezkedtem el. Ebben a szakmában dolgoztam 10 évet. Kislányom születése után úgy éreztem gyermekekkel szeretnék foglalkozni a későbbiekben. Egy nagyon kedves kisgyermeknevelő ismerősömet jöttem be meglátogatni a bölcsődébe, melynek hangulata azonnal magával ragadott. 2018-ra elvégeztem a kisgyermeknevelő képzést és még abban az évben elhelyezkedtem Kiskunhalas Város Önkormányzatának Bölcsődéjében, amit életem egyik legjobb döntésének érzek.


Hol vagyok? Aktualitások

Kiskunhalasi Városi Bölcsőde

6400 Kiskunhalas, Május 1. tér 2.
06-77/422-873
kkhalasibolcsi @ freemail.hu