Bölcsődei dajkáink
2019
2018 októberében kerültem a Városi Bölcsődébe, mint bölcsődei dajka. Három gyermek édesanyjaként mindig nagyon szerettem a gyermekeket. Az élet úgy hozta, hogy egy nagy álmom válhatott valóra, sok gyermek között dolgozni. Szerintem a legjobb döntést hoztam.
2018
2003 óta dolgozom a Bölcsődében. Az évek múlásával sok minden változott az intézményben, jöttek-mentek a régi és az új dolgozók, munkahelyünk bővült, megszépült, de a változások ellenére Bölcsődénk megmaradt annak a kis nyugodt, szeretetteljes helynek, mint azelőtt. 2016 óta már nem mint technikai dolgozó, hanem mint bölcsődei dajka végzem a munkám. Ezt a kifejezést sokkal jobbnak gondolom, mivel a napok egy részében a gyerekek között sürgök-forgok, szükség esetén felügyelem őket.
2018
2012 őszén csatlakoztam a Városi Bölcsőde dolgozóihoz, akkoriban mint technikai dolgozó. Azóta örömömre már bölcsődei dajkává váltam, ami számomra sokkal szebb és kifejezőbb titulus, hiszen nap mint nap megfordulok a gyerekek között, segítve a kisgyermeknevelő kollégák munkáját. Elsősorban a Katica és a Maci csoport életét színesítem, de szükség esetén a többi csoportban is számíthatnak rám.
Legújabb cikkek
- Bölcsődei dajkáink és Peti bácsi
- Kisgyermeknevelőink
- Kazi Zsuzsanna
- Éves költségvetési beszámoló 2022
- Éves költségvetési beszámoló 2021
- Éves költségvetési beszámoló 2020
- Éves költségvetési beszámoló 2019
- Éves költségvetési beszámoló 2018
- BEIRATKOZÁS a 2023/2024-es nevelési évre
- Gyereknap és Ballagás 2022-ben